A Cottage esküvő a meghívóval kezdődik

A különleges esküvő nem a véletlen műve. Sok ember együttes munkája szükséges hozzá.

Kell hozzá egy elkötelezett és különleges szerelmespár, akik nem érik be az átlagossal.
Kell hozzá nem kevés idő, ötletelés és beszélgetés.
Kell hozzá több szakértő szolgáltató, akikkel a pár egy hullámhosszon rezeg.

Az esküvő egy folyamat. A lánykéréssel kezdődik és az utolsó vendég távozásával ér véget. A Nagy Nap hangulata, érzései, emlékei nem csak az ifjú pár, az örömszülők emlékeiben él majd hónapokig, hanem az összes vendégében is. Éppen ezért fontos, hogy az esküvő hangulatát már az elején közvetítsük a vendégek számára. Ebben pedig a legjobb segítség a meghívó.

 

A meghívó az esküvő hangulatának hírnöke

Folyamatosan gyűjtjük az ötleteket és inspirációkat azokra a meghívókra és eskövői kiegészítőkre, melyek tökéletesen mutatnak, vagy mutatnának a Cottage asztalain. A napokban rábukkantunk a Sanna oldalára és úgy éreztük, megérkeztünk.

A fényképeken látható meghívók mellett jó volt olvasni, hogy minden rendelés egyedileg személyre szabható. 
A rengeteg fényképen jól látszik, hogy az egyedi esküvői meghívó lehetőségével élnek is a párok 🙂

Mutatunk is néhány esküvői meghívót és kiegészítőt, ami szerintünk remekül mutatna egy Cottage esküvőn.

 

Két keréken

A természetes zöld papírból készült meghívón fehér csipke van. Alatta kerékpárok és a pár neve. A masnit kioldva olvasható a meghívótok szövege. A jobb és bal oldalt különböző apró kerékpár rajzok díszítik.

esküvői meghívó

Fehér csipke

A bézs kartonra fehér színnel nyomtattak. Felülre és alulra fehér csipke került középre pedig a meghívó szövege. A hangulat fokozása érdekében fehér spárgával tekerték körbe a meghívót melyre ezüst színű pillangó ült.

fehér csipke meghívó

Fotócsík

Ha szeretnétek a vendégeknek emlékeket is átadni, akkor ez, vagy egy ehhez hasonló a meghívó remek választás lehet.
A hátteret barna karton adja. Csipke és spárga fogja össze, melyeket le kell húzni, hogy ki lehessen nyitni a meghívót.
A meghívót kinyitva bal oldalon vannak a fotók. Középre és jobbra kerülnek a meghívó szövegei. Akár egy nászajándékkérő versike, vagy az esküvőtök programja is kényelmesen elfér ezen a megívón

esküvői meghívó fényképekkel

Vintage Ültetőkártya

Ez a csipkével díszített kártya tökéletesen mutathat bármely vintage stílusú esküvőn. 
A lakodalomra mindig érdemes ülésrendet készíteni, igaz ez nem kis munkát igényel, de csak így kivitelezhető, hogy a vendégek maximális figyelmet kapjanak az esküvőn. (Nem beszélve róla, hogy ezzel a kis figyelmességgel jelezhetitek feléjük, hogy a szervezés során személyesen is gondoskodták kényelmükről.) Az ülésrenddel közelebb ültethetitek a főasztalhoz a közvetlen rokonokat. Egy helyre kerülhetnek a gyerekes szülők, akik így segíteni tudják egymást a lakodalom alatt. Ültetési terv nélkül érkezési sorrendben töltenék fel a vendégek az asztalokat, és ebben rejlik némi veszély.
Ha pedig készült ülésrend, akkor érdemes Ültetőkártyát használni a lakodalmon. Hiszen így a vendégek könnyebben megtalálják a nekik szánt helyeket az ünnepi asztaloknál.

vintage ültetőkártya

Vintage Menüháromszög

Talán nem gondoltál rá, de a menüháromszög segít a vendégeknek. Hogyan segít? Az esküvői menüt elolvasva be tudja osztani magát és a gyomrát. 🙂 Márpedig a magyar ember, ha ünnepel eszik is.
A kis gyerekkel érkezők is hálásak lesznek, mert látni fogják melyik étellel kell jóllakatni a gyerekeket.
Tehát a menüháromszög egyik oldalán ott lesz a menü, az éjféli étkezéssel együtt.
A másik oldalra kerülhetnek a lagzi alatt elérhető italok.
A harmadik oldalon ott lehet a nevetek, köszöntés, fénykép. De akár az esküvőtök programja is helyet kaphat rajta. Így a vendégek tudni fogják, hogy körülbelül mikor kezdődik a vacsora, mikor lesz a tortavágás vagy a menyasszonytánc.

vintage menüháromszög

Bízunk benne, hogy megtalálod azt a meghívót és esküvői kellékeket, melyek tökéletessé teszik majd a Cottage lakodalmadat!