Hogyan válassz fotóst az esküvődre?

A kérdésre a válasz nem is olyan egyszerű, hisz más az értékrendünk, másképp érzékeljük ugyanazt a fényképet, eltérő jövedelemmel rendelkezünk, más-más igényeket támasztunk és az interneten is könnyen elveszhetünk.

NÉZZÜK, MIK A LEGFONTOSABB SZEMPONTOK!

Egy régóta várt eseményre való felkészülés során a helyszín és a ruha mellett alapvető fontosságú a fotós kiválasztása. Ez nem könnyű feladat és időbe is telik, de érdemes jó szakemberre bízni e jeles nap megörökítését, mert az esküvő azon kevés emlékek egyike, amelyet hosszú időre szeretnétek megőrizni.

Döntésetek nagy mértékben fogja meghatározni az esküvőtök napját és az esküvőtöket követő időszakot is. Nem irreleváns, hogy milyen emlékekkel fogtok gazdagodni Ti, vagy a gyermekeitek, akik egyszer kíváncsiak lesznek szüleik boldogságára.

Szalay Mona fotográfus 2006-ban kezdett hivatásszerűen foglalkozni az esküvőfotózással. A témában ő volt segítségünkre.

hogyan válassz esküvői fotóst

Nézz körül az interneten, milyen fotózási stílusok vannak és melyik tetszik a legjobban!

Minden esküvői fotós saját stílussal rendelkezik. Vannak, akik a divatot próbálják utánozni, sablonos, erőltetett pózokba állítják a párokat. Sajnos, de ők vannak többen.

Sokan – a habitusukból eredően – nem szólnak bele a nap eseményeibe a legkisebb mértékben sem. Diszkréten végig követik a párt a napjukon, és mint egy riport, elmesélik a történeteket. Ez a dokumentarista stílus.

Néhányuk – ők vannak kevesebben és ők a legjobbak – nagyon kreatívan és művészien közelítik meg a munkájukat, figyelnek a részletekre és a nap folyamatára. Helyt állnak a riport-, a party-, a divatfotózásban egyaránt. Nagyon jó pszichológusok, így minden időben biztos kezekben érezhetitek magatokat, egy pillanat alatt feloldódtok a kamera előtt.

Nincs jó, vagy rossz stílus. Válasszátok ki azt, amely a legjobban megdobogtatta a szíveteket, ami hozzátok a legközelebb áll!

esküvői fotós választása

Bízzátok magatokat profira!

Gyakran előfordul, hogy az a fotós, akinek kevés a tapasztalata, amatőr, lelkes kezdő, vagy a barátod, rokonod, nem rendelkeznek megfelelő felszereléssel, soha nem tapasztalták az esküvőn történő fotózás nehézségeit, nem ismerik az ünnepség folyamatait, nem tudják helyén kezelni a váratlan helyzeteket, így lemaradhatnak fontos pillanatokról, vagy értékelhetetlen képeket készíthetnek. Ne engedd, hogy ez elronthassa életetek egyik legszebb napját, amelyre olyan sok időt és energiát fordítotok és amit annyira vártok!

De vigyázat! A profivá nem attól válik egy fotós, ha azt olvasható a weboldalán!

Olyan fotós, akinek kevés esküvő képeiből áll a referenciája, mindenképpen óvatosságra int, ezért:

 

Nézzétek meg a képgalériákat!

Ne ragadjatok le néhány képnél! Nézzétek meg azt is, hogy hogyan meséli el az esküvő napját. A legszívhezszólóbb módja ennek egy zenés képösszeállítás, ún. slideshow.
Ezen kívül keressetek rá a kiválasztott fotós közösségi oldalaira is, mert ott még több információt szerezhettek, jobban megbizonyosodhattok a kiválasztott fotósok munkáiról.

esküvői fotózás

Kezdjetek el időben keresni!

Magyarországon májustól októberig tart az esküvőszezon. Bár rengeteg fotóst találni a neten, de ha valakihez mindenképpen ragaszkodtok, érdemes megkeresni őt idejében.

A jó fotósokat a menyasszonyok 50 százaléka 1 – 1,5 évvel korábban megkeresi, így együtt beszélhetik át a terveiket, elképzeléseiket annak érdekében, hogy a legjobbat kihozhassátok a lehetőségekből.

 

Kérjetek árajánlatot és találkozzatok!

Igen, tudjuk. Ez néha fáradtságos és időigényes. De elegendő csak azokkal a potenciális jelöltekkel találkoznotok, akiknek a stílusa elnyerte a tetszéseteket és a munkadíja belefér az esküvőtök költségvetésébe. Bár ahogy korábban már céloztunk, ezen nem érdemes spórolni. Egy profi fotós munkadíja hazai viszonylatban egy esküvői költségvetésének csupán 10-15%-át teszi ki.

A profi pontosan meghatározza, mi tartozik bele az árba és mi nem, így a későbbiekben nem kerültök kényelmetlen helyzetbe.

Az is mérlegelendő, hogy mennyire értitek meg egymást fél szavakból, mennyire tudtok már az első pillanatban közös témákról beszélgetni, vagy csupán hideg tárgyalást folytattok kizárólag a számokról.
Az esküvő fotózásban elengedhetetlen a közös szimpátia. Akkor lehettek biztosak a megfelelő személy megléte felől, ha kisregényeket tud mesélni mosolygó arccal az addigi megbízásairól, ha minden felvetésetekre talál megoldást, ha érdeklődve figyel benneteket.  

esküvő

Sok kép, sok lájk és ami mögötte van

Az esküvőről készült képek összessége nem a mennyiségtől és a közösségi oldalakon látható lájkok számától lesz értékes és magával ragadó, hanem azok tartalmától, esztétikájától, minőségétől.
A túl sok kép (amit árajánlatban találtok) takarhat unalomig ismételt egyforma felvételeket egy-egy szituációról, vagy beállításról. A lájkok és megosztások száma könnyen elérhető egy hirdetéssel vagy játékkal, ami becsapós, nem a valós tényeket mutatja.

Ma bárkiből lehet fotós, de nem mindenki alkalmas erre a feladatra. Sajnos egyre több a csalódott menyasszony, ezért válaszd meg fotósod körültekintően.

 

A fotós felszerelése, a képek minősége, határidők

Laikusként nehéz megítélni, hogy az esküvőfotózásra melyik a legalkalmasabb felszerelés, tehát nem szükséges erre rákérdeznetek. Azonban gyorsan mérlegelhető az árajánlat alapján is. Az, aki alacsonyabb árakkal dolgozik, valószínű a felszerelésére sem fordít különösebb hangsúlyt, melynek következménye, hogy a képek minősége sem lesz megfelelő egy egész napos feladat elvégzésére.

A profi ezzel szemben mindazon túl, hogy csúcskategóriás felszereléssel végzi munkáját, túl is biztosítja magát annak érdekében, hogy egy váratlan dolog bekövetkezése ne legyen befolyással semmire sem. Minden egyes képet retusáltan ad át, így biztos lehetsz abban, hogy teljes megelégedéssel fogjátok őt hívni más események fotózására is.

A profi fotós főállásban vállal annyi munkát, amely nem terheli le őt annyira, hogy hosszú heteket, esetleg hónapokat kelljen várnotok a kész, kidolgozott portfólióra. Ha sok-sok időt kell várnotok a képekre, elvész az egész esküvő varázsa.

Összegzésül

Ha egyszer már elhatároztátok magatokat, hogy összeházasodtok, érdemes a fotósra magasabb összeget szánni Hisz hiába a szép ruha, a smink, a frizura, a dekoráció, a vendégeitek mosolya, ha nincs, aki azt hangulatában meg tudja ragadni. Válasszatok olyan szakembert, akinek a képei mesélnek egy kívülállónak is, megérinti a lelketeket.

Válasszátok a minőséget!

 

Bízunk abban, hogy ezzel az összefoglalóval könnyebbé tehetjük számotokra a szervezést.

Varázslatos esküvőt kívánunk Nektek!